Üvöltenem kéne: Ki a világból, ki a fejemből.
Üvölteni ki a hideg éjszakába, ott, hol csak a szél fú, ahol minden néma s hó alatt nyugszik.
Üvölteni.
- S hogy mit?
Azt már nem tudom.
Csak én is hallgatok a szélzúgásban, hó alatt nyugvó világgal, száraz levél zörgéssel, s a szürkébe borult téli éggel.
Hálatelt szív meginog, keserű és epe, ami eltölti.
Nincs nyugalom, nincs békesség e földön – most ezt hiszem.
Poklot járok fényes éjszakában.
Elkívánkozom. Mindenhová. Csak nem ide.
Elűzött engem a városom,
Kihányt titkos éjjelen.
Az álmok örökre megcsaltak
Hinném, hogy egyedül vagyok
De hiszem, hogy, hogy kezében tart
Az Isten.
Mennybe mennék holnap,
De az angyalok nem engednek:
Itt még várnak rám.
Maradok.
